Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kapcsolataink, avagy egy cikk utóélete

2012.01.23

Akik olvasták a – Hová tűnt a személyesség az emberi kapcsolatokból – című cikkemet, azok tudják, hogy abban azt a témát jártam körbe, hogy az emberek elidegenedtek egymástól, s az igaz érdeklődést, a személyességet, felváltotta valami más, ami már nem ugyanaz, és nem érték…..

 

Nagyon sok visszajelzést kaptam a cikkre, örömmel mondhatom, hogy kivétel nélkül, mind pozitív volt. Boldog vagyok, hogy megköszöntétek azt, hogy felébredt bennetek valami, hogy rájöttetek, tényleg változtatni kell.

 

Azt gondolom, hogy ha csak két ember kapcsolatában értékálló változást hozott a cikk, akkor már megérte. Mindig csak a múltra tudok visszatérni, nézzétek ezt el nekem, de ott vannak a példák.

Amikor a közösségnek nagy szerepe volt, amikor a szomszédok kiültek a ház elé a kispadra, és szóban, megbeszélték a történéseket, amikor személyes kontaktusban sírtak vagy nevettek problémáikon vagy épp boldogságukon.

 

Visszaemlékszem gyermekkoromra, kis utcánkra, a barátokra, az idősebbekre, törnek fel az emlékek.

 

Emlékszem a házunkkal szemben álló kútra, ahová kijártak az asszonyok kannákkal vízért, s míg engedték tele őket, beszélgettek. Ki mit főz, mikor ellik a borjú, hogy mekkorát nőtt az unoka.

 

Emlékszem a házak előtti kis padokra, ahová a felnőttek is ki-ki ültek délután, estefelé, de mi, gyerekek is hol az egyik, hol a másik ház előtt gyűltünk össze, vidáman, csibészkedve, együtt lélegezve.

 

Emlékszem a jó szomszédi viszonyokra, amikor a nagymamám sütött valamit, már vitte is a kóstolót a szomszédba, s viszont.

 

 

Kép  

 

 

Emlékszem, amikor éjjel riasztották a családom, hogy az egyik szomszédba tűz van, kigyulladt a szalma. Mindenki egy emberként ugrott és rohant segíteni.

 

Emlékszem a kalákában felépített házakra, a közös disznótorokra, a kukorica zsákolására, a mezőn végzett munkákra…….mindig együtt, másokkal.

 

 

Kép  

 

Emlékszem, hogy mi, fiatalok, együtt, mindig együtt, mentünk iskolába, bevárva egymást, csapatostul. Mentünk moziba, szakkörre, vagy csak a poros utcán játszottunk, önfeledten.

 

Emlékszem az összetartozásra, az illatokra, a virágos kertre, a beszélgető emberekre, gyerekekre.

 

Hová tűnt mindez mára? Sokan azt sem tudják, ki a szomszédjuk……..

 

Nos, e kis kitérő után név nélkül, szeretnék néhány véleményt megosztani veletek, olvasókkal, remélem, akik küldték, nem haragszanak meg ezért, hiszen így mindenki személye rejtve marad.

 

„Fölöttébb érdekes cikk most ez számomra, köszönet érte.

Az emberi kapcsolatokat Én is mostanában boncolgatom, és sajnos sok ember nem veszi azt a fáradságot, hogy írjon pár sort, ki van próbálva, van, akinek kétszer is írtam de valahogy nem érinti Őket a dolog. Szerencsére vannak még olyanok is, akik hosszú évek után megörültek és válaszoltak :-)), ami mindig ad egy kis erőt a tovább lépéshez.”

 

„Drága Angyal!

Köszönet és hála neked ezekért az ébresztő sorokért!”

 

„Én is ezt tapasztaltam a saját levelező-partnereimnél. Egy halom levélből csak nagyon kevés az igazi levél. De majd a Te cikked biztos hatásos lesz! :)) Én is magamba szálltam tőle. :)”

 

„Megdöbbentő volt magamra (is) ismerni.....:-(((( És megdöbbentő az, hogy mennyire nem fordítok-fordítunk időt egymásra, barátokra, azokra az emberekre, akikre tényleg kíváncsiak vagyunk! Igen, ha igazán magamba nézek, fején találtad a szöget: fásultság, érdektelenség! Köszönettel tartozom neked, mert ez a "kis figyelemfelhívásod" mintha "megrázott" volna: Hahó! Ideje felébredni a mélabú és az önsajnálat édesnek tűnő álomvilágából! Remélem mást is megérintett legalább ennyire a kis irományod, és nem hagyják-hagyjuk magunkat "elveszni" tovább a rohanó világ dolgai között.....:-))))) KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!”

 

Azt hiszem ezek a kiragadott mondatok, jól példázzák, hogy sokan egyet értenek velem.

 

Kérlek hát benneteket, ébredjünk fel újra, tiszteljük egymást, szeressük egymást! Boldogabb lesz a világ……………..és mi isJ

 

Szécsi Ildikó

 

A cikket, a tartalmat elviheted, de csakis a forrás megjelölésével, kitől, honnan hoztad, a tartalmon nem változtathatsz!