Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan kérhetjük az angyalok segítségét? 1.

2013.11.27

 Hogyan kérhetjük az angyalok segítségét? 1.

 

szallo.jpg 

 

Az angyalok fénylények, energiák. Isten küldöttei, Isten hírvivői. Isten, alakokba sűrített energiái. Ők testesítik meg a Létezés fényét, és sugarait bennünk és körülöttünk. Ők az Univerzum szellemi törvényeinek őrzői és hordozói. Ők kötnek össze a tökéletes léttel, az egységgel, a teljességgel, a végtelen szeretettel.    

Isten azért teremtette őket, hogy segítsenek az embereknek, de a karmánkba nem avatkozhatnak bele. Erejük és energiájuk végtelen. Mindig segítő szándékkal és szeretettel közelítenek felénk.

A legalapvetőbb, amit az angyalokról tudnunk kell, hogy csak akkor léphetnek közbe életünk eseményibe, akkor segíthetnek, ha kérjük őket. 

Tehát meg kell tanulnunk kérni, és a mindennapokban a kéréseket folyamatosan alkalmazni. 

Az angyali fénylényeknek nem szükséges egy adott kérést többször, sokszor elmondani. Egyszeri kérés már meghallgatásra talál. A többszöri kérés lehetséges, de azt a saját hitünk megerősítéseként, vagy éppen saját lelkünk vágyaként tegyük, tudva azt, hogy az egyszeri kérésünk is az égi segítőkhöz jutott.  

A kérések módjai 

Hiszem, vallom, tanítom, hogy az angyalvilág a legegyszerűbben is hatékonyan működik. Fontos azonban tudni, hogy a tiszta, őszinte vágy és kérés az, ami felerősíti az Univerzum és a saját teremtő erőnket, melyhez az angyalok is csatlakoznak. 

1. Az első és legegyszerűbb módja a kéréseknek, a gondolatban elmondott, kigondolt kérés.

Bátran mondjuk el a nagy tudással bíró égi lényeknek, mit szeretnénk! Az elménkben végiggondoljuk, miben kérjük a segítségüket, hol van szükségünk testi, leli, szellemi, vagy élethelyzeti szinten támogatásra.  

A belső csendben végzett ima, kérés, mindig nyugalmat ad, egy olyan biztos érzést, hogy angyalaink mellettünk állnak, igyekeznek megoldásokat hozni, a nehézségeket könnyíteni. 

2. Második módja az angyalok megszólításának, a hangosan kimondott ima, kérés.  

Arra figyeljünk oda, hogy hangosan akkor kérjünk, ha a közegünk erre megfelelő. Ha egyedül vagyunk, vagy olyan emberek társaságában, akik hasonló gondolkodásúak, mint mi. Ha nem így teszünk, esetleg kellemetlen helyzetbe kerülhetünk.

Minden kérésnél, így a hangos kérésnél is, gyújthatunk mécsest vagy gyertyát, füstölőzhetünk, vagy illóolajat párologtathatunk. Mindig, ami nekünk jó. Az angyalok szeretik a szépet, örülnek, ha munkára fogjuk őket, hiszen alaptermészetüket, a segítségnyújtást így tudják beteljesíteni.

Amikor egy kérést továbbítunk az angyaloknak, megszólíthatjuk őket, leginkább általánosan szoktuk: -Kedves angyalok! – Szeretett fénylények! – Drága Őrangyalom! Stb. 

Ha konkrét a célunk, a vágyunk, hívhatjuk az annak megfelelő, illetékes angyalokat is. Például:

-         Kérlek titeket szerelem angyalai….

-         Kérem a munka angyalait, segítsenek nekem abban, hogy….

-         Hívom a bőség angyalait, támogassák…

Ha ismered az angyal nevét, akitől segítséget kérsz és vársz, szólítsd meg bátran! Tudd, mindennek és mindenkinek van angyala, így nem ismerjük a több billió angyali nevet. De az ismertebb angyalokat kérd, hívd, szólítsd név szerint!

Például:

-         Kérlek téged Szent Mihály arkangyal, hogy…..

-         Szólítalak gyógyítók legnagyobbika, Rafael arkangyal, abban kérem a közbenjárásod, hogy…. 

3. Kérések írásban

A kérések felvázolásának, elmondásának egyik gyakori módja, az írás. Egy papírra leírjuk a kéréseinket, bátran felvállalva önmagunkat és szívünk vágyait. Mintha egy jó barátnak mondanánk el, mit szeretnénk. A kérések ilyen formájánál is fontos, hogy a céljainkat jelen időben fogalmazzuk meg, mintha már benne lennénk a vágyott dologba.

Például:

-         Egészséges vagyok

-         Boldog párkapcsolatban élek

-         Bőség van jelen az életemben

A leírt kéréseinket betehetjük egy kívánságdobozba, s amikor teljesül, kivesszük azt. Betehetjük az oltárunkra, vagy akár egy gyertya alá, amit égetünk. Az írott kéréseket elégethetjük, így engedjük ki a célokat, vágyakat a füst által az Univerzumba.

oh-2.jpg

4. Kívánságteljesítő angyal 

A kérések közvetítésének következő módja, amikor a kívánságteljesítő angyalt hívjuk magunk mellé, s kérjük, a felé közvetített imáinkat vigye az isteni Fény elé, közvetítse neki! Azt, hogy mit is akarunk, tudatunk, gondolataink és érzéseink segítségével mutassuk meg az angyalnak. Mintha egy képet mutatnánk, vagy egy filmet látnánk. Lelki szemeinkkel, belső látásunkkal jelenítsük meg magunkat az adott helyzetben. Majd kérjük a kívánságteljesítő angyalt, járjon közbe az érdekünkben! 

A kérések kiküldésének számos módja van még, melyeket egy másik írásban foglalok majd össze. 

Fontos, hogy minden kérés közben legyünk bennünk a biztos hit, hogy kellő időben és a megfelelő módon a vágyaink tárgya belép az életünkbe. Bízzuk az angyalokra az időt és a módot! Tudd, hogy szeretetük és támogatásuk veled van, minden pillanatban! 

Mindig szívből jövően köszönd meg a közreműködésüket, légy hálás nekik mindenért, amit tőlük kapsz, amiben segítenek neked! 

A felsorolt négy kérési mód, tökéletesen alkalmas és megfelelő arra, hogy hozzájuk, feléjük fordulj! 

Kérj bátran, tudd, hogy megérdemelsz mindent! Merj kérni, méltó vagy arra, hogy figyeljenek rád, hogy meghallgassanak és segítsenek! Tudd, hogy a kérések nélkül nem avatkozhatnak az életünkbe, nem segíthetnek.  

Váljon életed részévé a mindennapi kérés! Nem kérhetsz, mondhatsz imát rosszul! A szívből jövő kérés, a legegyszerűbben, saját szavakkal megfogalmazott vágy és kérés, tökéletes! A legjobb! A legtöbb! Ők csak ennyit várnak, és örömmel és boldogsággal tölti el őket az a feladat, hogy segíthetnek neked. 

Maradj hát szeretettel teli, hálás, alázatos és tisztelettel teli az égi fénylények felé, s tudd, ők is azok, feléd! Végtelen szeretetük és erejük áll melletted! 

Áldás! 

Szécsi Ildikó

www.angyalisegitok.eoldal.hu és www.angyalszarny.eoldal.hu

A cikket, a tartalmat elviheted, de csakis a forrás megjelölésével, kitől, honnan hoztad, a tartalmon nem változtathatsz!