Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozás

Kép

Szécsi Ildikó vagyok, 1968-ban születtem a Vízöntő csillagkép jegyében, Szűz aszcendenssel.
 
Angyalterapeuta, asztrológus, sorselemző, tanácsadó, tanító vagyok, ha éppen a titulusra vagy kíváncsi. Mégis, a legjobb megfogalmazás rólam az, hogy Vagyok, aki Vagyok, egy Ember, aki, olyan, mint mindenki más, aki létezik, és teszi a dolgát. Egyszeri és megismételhetetlen csoda, aki a múltból a jövőbe tart, de minden pillanatban, a jelenben él.
 
Két gyönyörű nagylányom van.
 
2002-ig én is éltem a magam kis életét a fizikai világ, valóság előtérbe helyezésével.
Egy magánéleti válság indított el az ezotéria felé. Keresni kezdtem a miérteket, a válaszokat, a megerősítéseket vagy megcáfolásokat.
 
Utam első állomása az asztrológia iránti érdeklődés volt. Rátaláltam arra az emberre, akinél tanulni kezdtem ezt a csodás tudományt. Önismeretem igazi első lépése volt ez. Megértettem, ki is vagyok tulajdonképpen, mi a feladatom, hol és miben kell változnom, kiknek és hogyan tudok segíteni.
 
Elindultam az úton, ami mondhatom, nem volt egyszerű és könnyű. Közvetlen környezetemben ellenállásba ütköztem, de nem adtam fel, mert éreztem, jó helyen vagyok.
Az élet egyre több és több hasonló gondolkodású és érdeklődésű embert vezetett körém, mellém. A régi célok eltűntek, újak jelentek meg a látóhatáron.
 
Elindult egy tanulási folyamat: könyvek és előadások, tanfolyamok. Spirituális mesterképző, kártyavetés, kristálygyógyászat, aura és csakratan, angyalok, angyali gyógyítás, majd újra asztrológia, egy másik ág, a Pszichológiai Asztrológia, a Huber módszer.
 
Olyan emberekre leltem a világhálón, akikkel a személyes kapcsolattartás is kialakult, és akiknek nagyon sokat köszönhetek. Az út elején tőlük kaptam a legtöbb segítséget abban, hogy nehéz pillanataimban mellettem álltak, biztattak, tanítottak és legfőképpen SZERETTEK!
 
2005 nyarán kerültem kapcsolatba egy későbbi angyali segítőmmel, akitől, szeptembertől már személyes információkat, üzeneteket, tanításokat kaptam.
 
Az angyali világ került hozzám a legközelebb, tanfolyamokat végeztem, majd egy személyes felkérés után megtartottam első Angyaltanfolyamomat.
 
Égi segítőim mindvégig támogattak, sok információt, meditációt kaptam tőlük. 2005 novembere óta már több mint, 100, tanfolyamon vagyunk túl. Az emberek érdeklődése egyre inkább érezhető, sokan érzik, hogy egy más, szebb, boldogabb életért fejlődni szeretnének, emelkedni rezgésekben és tudatosságban is. Ők adják az erőt és kitartást ahhoz, hogy munkámat továbbra is teljes erőmmel és szeretetemmel folytassam. Ehhez az égi segítséget folyamatosan kapom.
 
Tanfolyamok mellett tréningek, ezoterikus összejövetelek, gyógyító napok, baráti találkozók szervezésével is foglalkozom, klubot vezetek.
 
Saját Angyalkártya-csomag segítségével kutatom a jövő lehetséges energiáit, így is segítséget nyújtva a hozzám fordulóknak.
 
Hitem szerint létezik egy magasabb energia, egy magasabb rend, ami irányít minket és magát az univerzumot is. Nevezheti mindenki másnak, én Istennek hívom, aki nem más, mint maga a világmindenség, minden és mindenki.
 
Ahogyan én változtam a néhány év alatt, úgy változott körülöttem minden és mindenki. Környezetem véleményei is megváltozott, hiszen látják, nem szippantott be semmilyen „szekta”, csak egy olyan vonalon haladok, amitől boldogabb vagyok és ez mindenkinek jó. Voltak, akik eltávolodtak, mert az utunk már nem egy. Voltak és vannak, akik beléptek, belépnek az életembe, mert egy ideig segíteni tudjuk egymás fejlődését.
 
A legmagasabb univerzális, isteni energia a SZERETET, ennek  az energiának a tanítása és átadása a célom, illetve a szeretet általi gyógyítás.

 

Bodacz Zsolt vagyok, 1960-ban születtem a Szüz csillagjegyben, Bika aszcendenssel.
 
Az ezotériával 1997-ben ismerkedtem meg.
Én is, mint sokan mások, a reiki alapjaival kezdtem ismerkedi. Felismertem, hogy az energiáknak mekkora ereje és hatása van az emberre nézve.
Tudtam, hogy nekem is dolgom van a gyógyítással, az emberek megsegítésével.
Az ismereteimet tovább gyarapítva egyre több tannal és technikával ismerkedtem meg. Egy idő után rájöttem, hogy minden technika ugyan onnan kapja az erejét és energiáját, így egyformán lehet használni mindegyiket a gyógyításban. Nem lehet és nem is szabad különbséget tenni közöttük.
Ahhoz, hogy azt, amit tudok, az emberek megsegítésére használjam, és ez hivatalos is legyen,
 
2005-ben beiratkoztam a Nemzetközi Metafizikai Akadémia, Metafizikai Pszichoterapeuta szakra, ahol sikeres vizsgákat tettem, 2006- 2007-ben, így elhárult minden akadály a hivatalos gyógyítás elöl.
 
2008-ban elvégeztem az Indiai hangtálmasszázs tanfolyamot, és így ezzel is tudok segíteni a gyógyulni vágyó embereknek.
 
Az eltelt évek alatt egyre mélyebbé vált bennem az a tudat, hogy a szeretet energiája a legerősebb rezgés ebben az univerzumban. Ha ezt megtanuljuk használni, akkor minden megváltozik bennünk és körülöttünk. Ez a tudat segítse és erősítse az emberekben a szeretetet!
 
2006 márciusában a Sors vagy a Végzet, vagy nevezzük Isteni tervnek, megteremtett egy olyan élethelyzetet, amikor mi találkoztunk.
Úgy érezzük, éltünk a felkínált lehetőséggel, és azóta életünk, sorsunk közös.
Hitvallásunk azonos, céljaink közösek. Az ezotérián belül különböző területeken dolgozunk, ez segít minket abban, hogy kölcsönös támogatást nyújthassunk egymásnak, ezáltal fejlődni legyünk képesek, mindketten. Közös erővel még erőteljesebben érezhető a cél: az útjukat keresők segítése, az önismeret elősegítése különböző módszerekkel, testi és lelki betegségek gyógyítása, tanulás és tanítás.
   
„Szeress mindenkit, szolgálj mindenkit!” Sai Baba
 
 
Szécsi Ildikó és Bodacz Zsolt - Hajdúszoboszló